Írta: popp 2012. jan. 24. 22:58
Mert móresre tanította kedd este Antonio a mi Lajoskánkat. Minden húzása bejött Conténak, annyira, hogy sima 3-0-lal vertek ki minket a zebrák a kupából a Delle Alpiban kedd este. Tanulságos egy meccs volt számunkra, de a világ vége azért odébb van. Hadd osztok meg néhány észrevételt az úri közönséggel az első heves bazmegolásokon túl.

Talán az utolsó kézfogó a két nagy kapitány között
Öreg rozmár, nem szaroz már
Az első félidei két gólt Lippi két 2006-os világbajnokának egy-egy villanása hozta. Pirlo osztott egy pirlós zsugát Giacherininek, míg Del Piero jobbal egy del pierósat kanyarintott a vinklibe. Mondjuk Pirlo passzánál otrombán lemaradt Simplicio és Del Pieronak is védőink előzékeny börleszkje kellett a nagy műhöz.
A mi tata klubos világbajnokunktól, Tottitól csak egy sarkas gólpassz telt kedd este (Borini fölé rúgta). A másik 2006-osunk, De Rossi meg ugye nem is játszott
és hiányzott ám mocskosul
Talán kezdjük ott, hogy DDR-rel a fedezett sorban kevésbé csúszott volna át az a Pirlo zsuga jó harminc méteren keresztül Giacheriniig, hogy a hülye nevű bevágja a hatodik percben a vezető gólt. A tanár úrral talán az a védelmi balfaszkodás sem következik be, mely Del Piero nagy gólját előzte meg. Lehet, hogy más gólokat kaptunk volna DDR-rel a csapatban, de ezeket nem.

Alessandro Del Piero bugyirózsaszín mezben
Ám nem is az említett szituációkban hiányzott Daniele legjobban, hanem például akkor, mikor képtelenek voltunk a középpályán labdát szerezni. Ha pedig már nálunk volt a zsuga, nem volt ott De Rossi a középpályán, hogy, hosszú indítással vagy dinamikus beindulással átjátssza a Juve masszív falát.
Talán DDR-rel sem másztuk volna át a Juve erődjét, viszont az eséllyel kecsegtető visszatámadások sem az igaziak nélküle.
Conte-lecke Lajosnak
Contének meg minden húzása bejött. Alaposan megzavartak minket a kezdő sípszótól. Egyből letámadtak Del Pieroval és a minap tőlünk igazolt Borielloval az élen (körülbelül ennyi haszna is volt összesen a jó Marconak). Így aztán még be se fejezhettük a röhögést a Juve bugyirózsaszín meze láttán, mikor gólt kaptunk a 6. percben.
Vezetés birtokában aztán Conte megmutatta az igazi calciot (nem catenacciot) Luis Enriquének. Hagyták a labdát a Románknak és úgy megszállták a térfelüket, hogy bizony Lameláék megfulladtak a szorításban. Ha viszont labdát szerzett a Juve veszélyes támadások jöttek Stek kapujára és kellett a kapus is az eredmény tartásához. Aztán jött a Del Piero gólja a harmincadikban.
Juventus vs Roma 3-0 Coppa Italia 2012 1/4 All... by Roma-eterna
Innentől vasmarkában tartotta meccset a Juve, de azért halványan egy szépítő gól is benne volt a partiban. Főleg a második félidei Bojan (indián nevén: Harmatos Fing)-Borini csere után. Egészen addig, amíg Lamela be nem nyelt egy pirosat agyatlan utánrúgásáért a 69. percben. Igaz, ezután adta azt a sarkazásos gólpasszt Totti, melyet Borini randán a tátongó kapu fölé vert. A Capitano aztán könnyen kilencre csökkenthette volna a pályán lévő rómaiak számát, mikor teljesen feleslegesen verte telibe Bonuccit, de megúszta sárgával, hogy Lajos egyetlen esti jó döntését hozva, lehozza.
A 75. perctől meg már csak a lefújást várta az egyszeri rómás, cidrizve egy nagy zakótól. A Juve pedig elszórakozott egy valag ziccert, hogy Kjaer segítségével nagy nehezen bekavarjon egyet a végén. Így lett 3-0.
Legalább végig toltuk
A meccs nagyobb részében tartottuk a zsugát, szenvedtünk, de próbálkoztunk. A csapatban szarul játszva is volt tök meg tűz. Kár, hogy Lamela és Totti szinte a gyógyszer elgurulásig pörgette magát. Áprilisban lesz még egy Juve-Roma, ott kiderül mennyit fejlődtünk. Addig meg hozni kell a kötelezőket, a rangadókon törekedni a bravúrra és mindenképpen megzúzni a Laziot.
Eddig 59 komment érkezett

-
Curvasud93
2012. 01. 25. 8:49
[1]
-
shongi
2012. 01. 25. 8:54
[2]
del piero gólját les előzte meg, de attól még megérdemelten szoptunk ki.
viszont az érdekes volt, hogy osztotta a kommentár lajost, hogy tanácstalanul ül a padon, és mit lát egy játékos ha kinéz a kispadra: kétségbe esett edzőt.
örülök, hogy nem csak én látom így a dolgokat...cél a második hely, talán hogy csak egyfele kell koncentrálni, megoldható...
-
popp
2012. 01. 25. 8:57
[3]
@Curvasud93: Azért Totti mozdulata így is szép volt. Kjaer: jogos, javítva
-
Romanista
2012. 01. 25. 9:07
[4]
kétségtelen így volt és nagyjából egyet is értek a poszttal, de annyit tennék hozzá, hogy nem feltétlen LE hibája, hogy Juan nélkül sokszor fejnélküli csirke a védelem,Taddei ma valamiért feladta a védekezést, Simplició meg valami elképesztően gyenge volt.
De Rossi tényleg nagyon hiányzott, de azért ez nem lehet az egyetlen, de még csak a fő ok sem. A juve per pill egyszerűen jobb csapat még a kupában is, és készebb csapat még cserékkel is. és azt ugye mondanom sem kell hogy sokkal felnőttebb csapat is. Hangsúlyozom, jelenleg.
amúgy valószínűleg sokkal többet kések otthonról ha Kjaer fejese bepöttyen 1-0-nál, de persze ez csak fejtegetés. -
Romanista
2012. 01. 25. 9:12
[5]
oppá szóval ez elég dagályos lett most látom, a lényeg szerintem hogy ettől a Juvétól a tegnapi játékok alapján ki lehet kapni anélkül hogy messzemenő következtetéseket kelljen levonni.
Persze ehhez ripityomra kell verni a Bolognát hétvégén -
Imiface
2012. 01. 25. 9:12
[6]
Volt szerencsém egy juventinóval megnézni a meccset, külön köszönet a "kellemes" 90 percért a csapatnak.
Kjaer rettenetes volt, két gólt róla kaptunk, az első gólt meg hadd ne minősítsem már, milyen középpálya és milyen védelem enged így el egy beinduló embert? Taddei? Katasztrófa, volt, hogy 10 perc alatt háromszor esett hasra a 16-os környékén. Rendben, hogy fut, mint egy őrült, de annyira fogalmatlan azon a poszton, hogy félelmetes.
A Juve B-től kaptunk ki elég csúnyán, a remény halvány sugara nélkül. Rossz volt nézni.
Kjaert, Bojant, Simpliciót, Taddeit nem szeretném a kezdőben látni a tavasszal. Lajost meg a padon nem.
-
popp
2012. 01. 25. 9:13
[7]
@Romanista: Jobb csapat, ez kétségtelen. De De Rossival ez a különbség decemberben egy meccs erejéig mindenképpen eltűnt. Az tmeg nem is írtam, hogy DDR-rel nyertünk volna.
@shongi: Del Pieronak mocskos nagy malaca volt, először passzolni akart lesre, de Taddei sípcsontjától visszapattant elé a labda. Ahogy befejezte viszont az trademark.
-
nemvoktrendi
2012. 01. 25. 9:24
[8]
Ami engem a legjobban zavart az egészben, hogy a juve a "B-csapattal", hét csere játékossal nyert.
Egyébként még mindig ugyanott tartunk, mint augusztusban: szélsők kellenek és Taddei nagyon rokonszenves, de nem szélső. Cesena ellen jó, egy jobb csapat ellen nem.
Pjanic nem felcserélhető DDR-el, vagy Gagoval. Bojan semmire se volt jó, megint. Osvaldo gyere vissza!
Valaki látta Lamela szabálytalanságát? Ahhoz képest, hogy egyből kiállították nem nagyon mutatták, amit mutattak belőle azon meg nem sok minden látszott.
-
Romanista
2012. 01. 25. 9:25
[9]
@popp: értem én és nyilván minden jobb De Rossival, mindig, pláne a januári meccs alapján,de szerintem nem az ő hiánya volt az elsődleges probléma, hanem inkább az, hogy kvázi a helyén játszó Simplicio teljesen fogalmatlanul adta elő azt amit, Taddei teljesen szétesett, ami 5 meccsenként azért benne van etc. Csak annyit akartam kifejezni, hogy szerintem depresszívebb a poszt mint amit a helyzet indokol. (nyilván ehhez kell az is hogy a hétvégén "hétvégésen" játszunk.)
-
Romanista
2012. 01. 25. 9:26
[10]
@nemvoktrendi: hát elvileg csúnyán megmogyorózta a chiellinit.
-
popp
2012. 01. 25. 9:31
[11]
@Romanista: talán igazad van, de azért két helyen az elején meg a végén jelzem, hogy nincs világvége. Csak a kézi meccs és a torinói meccs utáni hangulatomat mutatja az írás tónusa. Igazából a sorsolást nézve valószínű volt, hogy kiesünk a kupából, de akkor sem esett jól a tegnap este.
-
Romanista
2012. 01. 25. 9:39
[12]
@popp: hát én sem dalolászva mentem haza,nyilván. ami leginkább fájt az az utolsó tíz-húsz perc szarnibele,megyünk haza stílusa volt.
most át kell mosni a fejeket, a bajnokságban előttünk lévőket hagyni had tépjék egymást(kábé ennyivel és a masszív keretével előz minket a Juve,szvsz), szurkolni nekik a BL-ben,EL-ben,kupában, hátra nem nézni és mindent hozni békésen mint eddig aztán nyáron okosan igazolgatni és nagytakarítani.
ja és persze minden fronton megalázni a laziot.
nem lesz ez rossz! -
nemvoktrendi
2012. 01. 25. 9:42
[13]
@Romanista: Igen, láttam én hogy Chiellini ott fetreng és markolássza a "családfáját", de magát a jelenetet nem mutatták.
Egyébként ugyanúgy, ahogy az 5-1 után nem voltunk bajnokcsapat, most se lettünk kieső jelöltek, csak bosszantó, hogy pont a rubentustól kapjunk így ki.
-
Jan
2012. 01. 25. 9:46
[14]
Annyit hiányolok még az összefoglalóból, hogy az átlagos meccsekkel ellentétben a hosszú labdáink nem jöttek be, a pontatlanság szembetűnő volt.
-
popp
2012. 01. 25. 9:51
[15]
@Jan: "De ha már nálunk volt a zsuga, nem volt ott De Rossi a középpályán, hogy, hosszú indtással vagy dinamikus beindulással átjátssza a Juve masszív falát." - ennyiben azért utaltam rá, amúgy a Juvések faszán zárták a passzsávokat.
-
Jan
2012. 01. 25. 9:52
[16]
@Jan: Ja, a meccs nem a Delle Alpiban, hanem az új Juventus Arénában volt. Meg is látszott, nekünk se ártana egy olyan jó hangulatú új stadion...
-
popp
2012. 01. 25. 9:55
[17]
@Jan: Az új Juve Aréna az átépített Delle Alpi, vagy rosszul tudom?
-
Romanista
2012. 01. 25. 10:06
[18]
egyébként tegnap meccs előtt a juve elnökség körbevezette az amerikaikat és bemutatta a stadiont, ami nem tudom a gyakorlatban mit jelent,de kicsit nekem az jelzi hogy ezek tényleg akarnak valamit...
-
popp
2012. 01. 25. 10:14
[19]
@Romanista: Amúgy streamből is átjött mennyire jó hangulata van a stadionnak - na ezt kihagytam a posztból, pedig fontos.
-
t.junior
2012. 01. 25. 10:23
[20]
@popp: a Delle Alpit alapokig elbontották, a helyére épült az új stadion
-
koverkiraly91
2012. 01. 25. 10:26
[21]
@popp: a Delle Alpi helyére épült az új aréna, azt ledózerolták teljesen. egyébként a különbség ellenére is azt lehet mondani, hogy emelt fővel veszítettetek, nem volt ez ennyire sima
-
ap
2012. 01. 25. 10:31
[22]
Kjaer mind a három gólban nyakig benne volt. Remélem nem fogjuk megvenni. Jose Angel még mindig ugyanolyan fos, mint régen. De ha azt nézzük az egész csapat nem pörögte túl a meccset, mindenki saját képességei alatt játszott...Lamela cselekedete elég csúnya volt. Bojant a primaveraba!
-
puniman
2012. 01. 25. 10:37
[23]
@popp: A Delle Alpit csontig lebontottak, csak a helye ugyanaz.
Az uj stadion hivatalos neve Juventus Arena. -
popp
2012. 01. 25. 11:11
[24]
@puniman: @koverkiraly91: oké, én megmaradok a Delle Alpinál.
-
Romanista
2012. 01. 25. 11:15
[25]
tényleg nagyon zsivány volt az a hatalmas világító juve címer a főlelátó felett
-
Jan
2012. 01. 25. 11:22
[26]
@popp: Jó, akkor se Stadio delle Alpi, se Juventus Arena, legyen Circo della Vecchia Signora. :-)
-
popp
2012. 01. 25. 11:25
[27]
@Jan: Én ilyen hülyén ragaszkodom dolgokhoz, nálam az Újpest Dózsa, a Kispest Honvéd, bármilyen orosz válogatott a szovjetek és a Juventus Aréna delle Alpi.
-
nemvoktrendi
2012. 01. 25. 12:03
[28]
@popp: Esetleg lehetne "rablótanyának" hívni? Csak mert ugyebár van róla bírói ítélet is.
-
paulhewson
2012. 01. 25. 12:11
[29]
Uraim! remélem nem haragszotok, hogy egy Juventino idepofátlankodik. Gondoltam elolvasom a ti beszámolótokat is. Annyit tennék hozzá a bejegyzéshez, ill. a kommentekhez, hogy szerintem nekünk nincs B csapatunk. Van A, Á, és C. Hogy érthetőbb legyen, a Juve erénye abban áll, hogy a klasszikus kezdőnknek minden játékosa helyére van egy kb. azonos szintű cserénk. Ezenkívül van a "maradék". Na, az a C. Szóval emiatt nem kell szégyenkeznetek. A többivel egyetértek, De Rossi nagyon hiányzott nektek, Kjaer pedig segített nekünk egy kicsit. A capitano sarkazása pedig "tanári mozdulat" (hogy Hajdú B. -t idézzem a Fifából) volt, de ez tegnap nem volt elég. Lamela meg egyszerűen hülye volt tegnap. Bocs.
-
...
2012. 01. 25. 12:12
[30]
Az első gólpasszt Lichsteiner adta.
-
shongi
2012. 01. 25. 12:13
[31]
amúgy mi ez a buzi rózsaszín a juvénál?
-
asrhoga
2012. 01. 25. 12:31
[32]
Hála Isten , hogy ez csak egy kupameccs volt , de ha a Kjaer még 1x felveszi magára a Róma mezt akkor komolyan agyvérzést kapok...! Simplicio tnap nagyon gyenge volt , bár neki nem az az eredeti posztja ahol tnap tolta , rá nem haragszom..
-
csakegyjuventusdrukker
2012. 01. 25. 12:33
[33]
Hát nem volt valami izgalmas meccs a tegnapi, de DDR-rel sem lett volna szorosabb a meccs! Egy fecske nem csinál nyarat! :) Lamela kiállítását jogosnak vélem, mindemellett én sem láttam, de elestek mind a ketten labda a közelben sem volt, így Chiellini is hibás volt! És igen látszott a tanácstalanság! Végülis reális eredmény született! Csak egy hozzáfűzés a hétvégi 5-1 után azt hitték, hogy minden papsajt! Üdv
-
Fujimaro
2012. 01. 25. 13:07
[34]
Na mi van ugye hogy nyertünk.Nem hiába beszélek okos dolgokat.:D:D Azért ha valaki nézi az olasz focit akkor az tudta hogy a juve simán veri a rómát.:P
-
asrhoga
2012. 01. 25. 13:08
[35]
@csakegyjuventusdrukker: te meg nehogy azt hidd , hogy bajnokok lesztek , mert még a végén nagyot fogsz koppani májusban! :)
-
Fujimaro
2012. 01. 25. 13:08
[36]
@Imiface: Akkor az a juventinos én voltam nem?Mert én meg 1 Rómaival néztem.
-
asrhoga
2012. 01. 25. 13:09
[37]
Fujimaronak szól elsősorban!
-
Fujimaro
2012. 01. 25. 13:51
[38]
@asrhoga: Egyelőre nem nekünk kell idegeskednünk mert mi nem vagyunk 6. -ak.Ti még a BL-ben sem lesztek.Az Inter úgy megelezött titeket hogy az már szégyen.
-
nemvoktrendi
2012. 01. 25. 13:57
[39]
@shongi: A juventus eredeti meze rózsaszín volt, akkor lett fekete-fehér, mikor a múlt század elején rendeltek mezeket Angliából és véletlenül fekete-fehéreket küldtek nekik (asszem Newcastle mezeket). Mivel akkoriban egy mez nagy szó volt, fel se merült hogy ne használják a "hibás" csíkos mezeket, végül az lett a hivatalos.
-
Riiighe
2012. 01. 25. 14:01
[40]
@nemvoktrendi:
Notts County mezeket kaptunk.Totti passza miért ennyire fontos? Befújták a lest, cikkbe is kétszer lett megemlítve, de minek?!
-
asrhoga
2012. 01. 25. 14:29
[41]
@Fujimaro: :DDD Hol voltatok 6évig hülyegyerek??? Serie B , 6-8. helyezés...! Csak nehogy kiderüljön , hogy idén is megvettétek a bajnokságot:DDDDD
-
Riiighe
2012. 01. 25. 14:34
[42]
@asrhoga:
Ettől jobb kedved lesz?:D
balek
3-0, hajrá a bajnokságban! -
shongi
2012. 01. 25. 14:36
[43]
@nemvoktrendi: jah tényleg, egy öreg vén kurva mi mást öltene magára, mint egy tangarózsaszín rucit...
-
Riiighe
2012. 01. 25. 14:38
[44]
@shongi:
ami elpáholják a szaros romátok :D -
Riiighe
2012. 01. 25. 14:39
[45]
@Riiighe: *amiben
-
shongi
2012. 01. 25. 14:43
[46]
@Riiighe: mély levegő, s lassan kienged;)
-
Jan
2012. 01. 25. 17:32
[47]
Várható volt a vereség. Aki meg azt mondja, hogy a Cesena elleni 5-1 után elszálltunk, az hazudik. A Juve és a Cesena egyedül a színeikben hasonlóak. Aki Totti sarkazásánál megemlíti a lest, az megemlíthetné az első és a harmadik gólnál is a gyanút legalább (nem láttam vonalképet). Mindegy, kikaptunk, jogosan, mert a Juve eggyel feljebb van jelenleg.
Megjegyzem a fikázók kedvéért, hogy AdP ezen a blogon is nagy tiszteletnek örvend, a gólja élményszámba ment, még ha mi is kaptuk. Respect!
Az új zebrastadion nekem nagyon tetszik, jó a hangulat, közvetlenebb az élmény. Ha az amikat tényleg végigkísérték a meccs előtt, akkor legalább láthatták, hogy milyen stadiont kéne csinálni az Olimpico pótlására.
Forza Roma, respect Juve!
-
popp
2012. 01. 25. 17:55
[48]
"Az eredmény elszomorító ránk nézve, de folytatnunk kell a munkát, mert jó úton haladunk. Nem vettem észre, hogy a Roma gyengébb lenne a Juventusnál, inkább a részletekben rejlik a különbség." - mondja Lajos. Azok a fránya részletek.
-
Romanista
2012. 01. 25. 18:07
[49]
@popp: részletkérdés, hogy a juvéban megbízható játékosok vannak, nálunk meg vannak részletekbe menően megbízhatatlanok(még szerencse,hogy bojant is csak részletre vettük),nem részletezném tovább de remélem részletes terve van azon bizonyos részletek kiigazítására.
-
ittotNET
2012. 01. 25. 18:12
[50]
Az elso golpassz ,az vagy begyakorolt mozgas ,vagy nem oda akarta ,talan, ha iveli, elhiszem ,de mar rugna a labdat, amikor beindul a zebra.ADP golja nem meglepetes ,tele van dugokkal a palyafutasa ,amikor o a palyan van ,ez benne van a pakliban mindig.
-
ittotNET
2012. 01. 25. 18:35
[51]
LE es Conte kozott ,van egy nagy kulonbseg,Conte ismeri a csapatat, es tudja ki hova valo,hol az a poszt, ahol a legtobbet ki lehet hozni a jatekosbol.LE , sajat taktikajara koncentral , sem az ellenfel , a helyszin ,a jelolt posztra valo jatekos, alkalmassaga,tapasztalatlansaga ,sem lehet fontosabb ,az o altala elkepzelt felallastol.
Conte siman belenyul a meccsekbe, ha kell,mert a fejeben tobb variacio van.LE csak lecsereli azt a jatekost, aki a legjobban szenved,de ettol meg, ugyan olyan tanacstalanok maradunk a palyan ,sot, gorcsosse valunk ,es elmegy a hitunk ,mert mindent ugy csinalunk, ahogy a mester mondja ,a gepezet megsem mukodik. -
ittotNET
2012. 01. 25. 18:49
[52]
@popp: DDR tanarur ,hianyzott,de ha o ott van ,a Juve csak eggyel feljebb kapcsol az iramon,DDR pedig tulporog ,besargul ,ki tudja?
A Juve annyit adott ki ,ami a gyozelemre eleg,ennel tobb is volt bennuk,mindegy ,koszonjuk a lecket ,az ara, az ezustcsillag volt,remelem LE(as roma) tanult belole ,mert akkor megerte. -
popp
2012. 01. 25. 19:04
[53]
@ittotNET: Hát decemberben pedig elég hatásosan oktatott középhátvédből a tanár úr. Mondjuk Conte levonta a tanulságokat a decemberi meccsből. Most rajtunk a sor.
-
ittotNET
2012. 01. 25. 21:28
[54]
@popp: Teljesen jogos:-) de a teny:
Ahhoz ,hogy rangadokon, mi pontot vagy pontokat szerezzunk,le kell hozni hibatlanul a 90 percet ,es jo napot kell kifogni a csapatunknak ,es a fortunanak is a mi oldalunkon kell eszrevetetnie magat.Nem tudom megmondani az idejet ,mikor nyertunk az elso hat ellen, fel gozzel ,mert nem a vereseg faj ,hanem az ,hogy ellenunk mindenki az utolso percig, kuzd,hajt ,mi , ha jobb csapattal talalkozunk sokszor,feladjuk mar a szunetben. -
nemvoktrendi
2012. 01. 25. 22:50
[55]
@ittotNET: Szerintem DDR nem lett volna epizód szereplő, ő pont ott játszott volna, ahol a gondjaink voltak, szerintem az első gólnál az a szöktetés nem biztos, hogy össze jött volna, ha DDR ott sertepertél.
-
izé-
2012. 01. 25. 23:41
[56]
@popp: Szerintem Barzagli adta az első gólpasszt, semmiképpen sem Pirlo.
-
ittotNET
2012. 01. 26. 5:16
[57]
@popp: @nemvoktrendi: Ha igy latjatok ,hogy DDR-rel, barmikor,egyenlo partnerei vagyunk az elmezonynek ,es teljesen mas merkozes lett volna ez is ,nektek elhiszem.
Akkor kiosztanam a feleves bizonyitvanyokat:
kituno : Steki es DDR
jo : Heinze,Oszi
valtozo : Juan ,Taddei,Totti ,
(Pjanic ,Gago,Borini,Rosi,Lamela,hmmm...)
elegseges: az osszes tobbi
elegtelen: Bojan,(lesz o meg jobb),LE(az EL seb, nem gyogyult be,most meg az ezustcsillagbol lett hullocsillag)
A csapat magatartasa: valtozo
A csapat szorgalma : jo
Popp,Jancs82,Lelpetike: kituno
Bloggolo romanistak : atlagon feluliek:-))))) -
Imiface
2012. 01. 26. 10:25
[58]
@ittotNET: Nálam Totti minimum jó!
Vagy ha szabadjára engedem elvakult romanista énemet, akkor Totti kritikák, osztályzatok felett áll!:) Bojan pedig felmentett.
-
Imiface
2012. 01. 26. 10:27
[59]
@Fujimaro: És összeverekedtetek legalább?:)
Szólj hozzá te is
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.



Jó post, de a 3. gólt nem Matri rúgta, hanem Kjaer lőtt öngólt, illetve Totti "gólpassza" is lesről történt, tehát Borini hiába rúgta volna be... Ezen kívül mindenben egyet értek.